1849. júl. 25. — Találkozás Bemmel

 A kézdivásárhelyi megállónál Petőfi alig várta, hogy kezébe vehessen papírt és tollat, s végre írhasson Júliának. Ámde tudtuk, hogy igyekeznünk kell. Már Marosvásárhelyen hallottuk, hogy Bem Moldvába ment, így utánamentünk Udvarhely és Kézdivásárhely felé, Csíkszeredát is érintve. Berecken találkoztunk össze a tábornokkal, akit Sándor Hannibálhoz hasonlított. Valóban karizmatikus embernek látszott, nem is közeledtünk hintajához. Petőfit megpillantva elkiáltotta magát: „mon fils, mon fils, mon fils!”, útitársunk a nyakába borulva ölelte, kifejezetten meghitt pillanat volt. A körülálló népség azt hitte, hogy Sándor fia a generálisnak. Az is volt, csak nem vér által. Mint kiderült, Moldvába proklamációkat vitt be Bem, és megvert négyezer oroszt. Ami minket illet, kicsit cringe volt 10 méteres távolságot tartani, és az sem tette jobbá a helyzetet, hogy Bem azt hitte kéregetők vagyunk. Lehet a szakadt farmer is rátett egy lapáttal. Szerencsére vele is sikerült megkedveltetni magunkat, hisz beszámoltunk neki elhatározottságunkról, mely szerint bármi áron követjük Petőfit. Eközben érkezett egy tudósítás a generálishoz, miszerint Szászrégen orosz kézre került. Nem habozhattunk, azonnal indulnunk kellett Marosvásárhelyre.