1849. júl. 27. — Az utazás margójára

 Az ember nagyon ritkán ragadja meg a pillanatot, hogy sietségében körültekintsen. Az utunk során számos falun és városon haladtunk át, s meg kell hagyni, sokkal szebbek voltak akkoriban, mint a 21. században. Petőfi észrevette rajtunk, hogy bámészkodunk és csipkelődve szóva tette, hogy olyanok vagyunk, mintha “a saját országunkban idegenek lennénk”. Meg kellett jegyezzük neki, hogy 174 év az 174 év, és nem léphet az ember kétszer ugyanabba a folyóba, tehát az a táj is minden egyes szekundumban változott. Már mindenünk sajgott és olyanok voltunk, mint az idegesítő kisgyerekek, akik azt kérdezik folyamatosan, hogy “ott vagyunk már?”, annyi különbséggel, hogy az a bizonyos “már” legalább még egy napot jelentett számunkra.