1849. júl. 29. — Végre Marosvásárhely

 Végre megérkeztünk a célállomásunkhoz. Ennyit még életünkben nem kardióztunk. Bem egyből nekikezdett az intézkedéseknek futárokat felhasználva. Az egyik azt takarta, hogy magához rendelte Dobay József ezredes vezetése alatt Gál Sándor székelyföldi haderejének nagyobb részét. Petőfi levelet írt feleségének, miután Bem ismét szolgálatba helyezte, ezt mondva a másik segédtisztjének:

„- Jelentse a hadügyminisztériumnak, de jól figyeljen, szó szerint ezt jelentse: Segédtisztem, Petőfi őrnagy, aki Klapka tábornok gyalázatos bánásmódja miatt lemondott, most ismét szolgálatba lépett.”

Amikor nyugalomban ültünk Sándor mellett ráébredtünk, hogy milyen gyorsan elszállt ez a pár nap. Végre volt időnk felfogni a gyors és élménydús eseménysorozat, amin keresztülmentünk. Elkezdtünk beszélgetni, mint három régi barát:

„- Tudod Sándor, a mi időnkben egy ilyen út vagy ötször rövidebb időbe telt volna.

- Miféle szekereitek vannak nektek, amik erre képesek lennének?

- Képzelj el egy lovaskocsit, csak lovak nélkül. Azután pedig képzeld el ugyanezt, csak nem fakerekekkel, hanem gumikkal. Na ez a gumikerekű lónélküli kocsi képes magától menni nagy sebességen, csupán benzin égetésével.

- És mi is az a benzin?

- Na drága barátunk, ez egy nagyon hosszú téma.” (véletlenül sem azért nem magyaráztuk meg, mert bukásra állunk kémiából)

Ezután nem is kellett altatót énekelni nekünk, kidőltünk a fáradtságtól.